
Pénteken másodszor csapunk össze a K&H Liga alapszakaszában a legnagyobb hazai rivális OTP Bank-Pick Szegeddel, a szezon során pedig harmadszor, és most már többszörösen is fűthet minket a revans vágya.
A tavaly novemberi, szegedi bajnokin 28–24-es vereséget szenvedtünk a Pick Arénában, amely eddig az egyetlen bajnoki vereségünk a szezonban, amire hatással lehetett az is, hogy egy hónappal korábban olyan ellenfelekkel csaptunk össze az egyiptomi klubvilágbajnokságon, mint a Barcelona, majd a Magdeburg, és mindkettőt legyőzve szereztük meg az aranyérmet – a klub történetében először.
Sokkal fájóbb vereség számunkra a múlt heti Magyar Kupa-döntő, melyen egyetlen góllal, 31–30-ra kaptunk ki, így nem sikerült megvédeni a címünket. Ha csak felületesen nézzük, a pénteki találkozónak a helyezések szempontjából számunkra már nincsen tétje, hiszen öt fordulóval a bajnokág vége előtt magabiztos előnnyel állunk a tabella élén. Az alapszakaszt már szinte biztosan megnyerjük, és a Szeged is nagy valószínűséggel be fog jutni a bajnoki döntőbe, még akkor is, ha matematikailag még az FTC-Green Collect is odaérhet.
A Tisza-partiak azonban nagyon hullámzó teljesítményt nyújtanak a szezonban, a bajnokságban pont nélkül jöttek haza Csurgóról (32–27), Balatonfüredről (38–36) és Győrből (35–33) is, márpedig régen volt rá példa, hogy egy bajnoki szezonban háromszor is vereséget is szenvedtek, és egyiket sem a Veszprémtől. A másik oldalon viszont ott áll, hogy Michael Apelgren együttese szép dolgokat is véghez vitt, a Bajnokok Ligájában tíz góllal győzött a PSG otthonában, és megnyerte a Magyar Kupát.
Éllovas csapatunk jelenleg hat ponttal előzi meg a Szegedet a tabellán, amelynek legjobb gólszerzői a bajnokságban Szilágyi Benjámin 93 góllal és Mario Sostaric 92 találattal, utóbbi azonban egy meccsel kevesebbet játszott, így a meccsenként átlaga magasabb. Mindketten az NB I-es góllövőlista legjobb tíz játékosa között vannak - akárcsak nálunk Sergei Kosorotov (109 gól, 4. hely) és Ludovic Fabregas (94 gól, 8. hely).
A pénteki mérkőzés tétje számunkra messze túlmutat a két ponton, ugyanis nem csak ezért kell nyernünk a One Veszprém Arénában. Sokkal inkább azért, mert ebben az idényben még nem győztük le a Szegedet, ami lássuk be, levon a bajnoki elsőség értékéből is, és a Magdeburg elleni BL-negyeddöntőre is jó lenne egy nagy sikerrel ráfordulni.
Nem elősorban a két pontra, hanem a győzelemre van szükségünk.
Hajrá Veszprém!
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA, 22. FORDULÓ
One Veszprém – OTP Bank-Pick Szeged | One Veszprém Aréna, Veszprém | 2025. április 18. | 20:15 | M4Sport
#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.