Kiemelkedő teljesítményre lesz szükségünk - Rodrigo Corrales
2024-03-26 10:06

Rodrigo Corralesszel beszélgettünk az OTP Bank-Pick Szeged elleni Bajnokok Ligája mérkőzés előtt.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Szegeddel találkozunk a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Mit vársz ettől az összecsapástól?

Természetesen egy nagyon nehéz meccsre számítok, hiszen a hazai riválisunkkal találkozunk a BL-ben. Mind a két félnek nagy jelentőséggel bír ez a mérkőzés, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a tét a negyeddöntő. Ennek megfelelően kiemelkedő teljesítményre lesz szükségünk. A lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni. Igaz a továbbjutásról két mérkőzés dönt, de mi már az első összecsapáson szeretnénk jó helyzetbe kerülni. Okosan kell majd kézilabdáznunk és fel kell készülnünk minden eshetőségre.

A 2022/23-as szezonban többször is találkoztunk a Szegeddel és szinte mindegyik meccs máshogy alakult. Most milyen találkozóra számítasz?

Nagyon nehéz ezt megjósolni, főleg egy ilyen, érzelmekkel teli összecsapáson. Tavaly például 13 góllal nyertünk a nyolcaddöntő első meccsén, majd a kupát is sikerült behúznunk ellenük, de ugyanakkor volt olyan is, amikor ők örülhettek a végén. Ezen a szinten már nagyon kiegyensúlyozott a csapatok minőségi összetétele. Vannak kiugró eredmények, de túlnyomórészt kiegyenlített párharcok szoktak lenni. Az biztos, hogy kemény küzdelem lesz a pályán és szerintem az utolsó pillanatokban fog eldőlni a meccs. Úgy gondolom, hogy mind a két csapat jó formában van, így nehéz megmondani, hogy mi várható. 

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

   POL-S Kft