Ignacio Biosca lesz a Telekom Veszprém új kapusa a következő szezonban
2023-07-06 09:36

Ignacioval klubunk 1 évre szóló szerződést kötött, aki a Wisla Plock együttesétől érkezik hozzánk, miután Vladimir Cupara, - ahogy korábban hírt adtunk róla-, elhagyta a Telekom Veszprémet a szezon végén.

A 27 éves, barcelonai születésű kapus, 200 cm magas, 98 kilogramm, az előző szezont még az Európa Ligában kezdte a Kadetten Schaffhausen együttesében. Emlékezhetünk rá például a Fejér-B.Á.L. Veszprém elleni mérkőzéséről az Arénában, ahol Ignacio 18 védést mutatott be, de az egész svájci időtöltése alatt stabil, jó teljesítményt nyújtott a kapuban.

Majd decemberben jött egy sorsdöntő telefonhívás Xavi Sabatétól, a Wisla Plock vezetőedzőjétől, aki Kristian Pilipovicsot elcserélve, leigazolta, hogy a Bajnokok Ligájában játsszon, ahol a lengyel együttessel nagyszerű szezont futott. Nagy szerepe volt például a HBC Nantes elleni nyolcaddöntő párharc sikerében is, hiszen a második mérkőzésen 11 védést bemutatva komoly támogatást adott csapatának a kapuból, megalapozva ezzel a Plock nantes-i győzelmét, amivel kiharcolta a negyeddöntőbe jutást.

Ignacio Biosca szerződése a szezon végén lejárt, szabadon igazolhatóvá vált, így a Telekom Veszprém leigazolta a spanyol kapust. Ezzel Ignacio felfelé ívelő karrierjének története Veszprémben íródik tovább a 2023/24-es szezonban.

Alig várjuk a folytatást! Sok sikert kívánunk Veszprém mezben Ignacio!

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK: